Saját életed alkimistája vagy, amikor tisztán látsz. Az ego csupán egy fél igazságot vetít eléd. Töredéke annak, aki valóban vagy, aki tudnál lenni. Az ego csak a komfort zónáig terjedő önvalódat engedi látni, és amikor meghaladnád azt, visszarángat. Azért hogy életbe maradt. Ez csupán egy mentális mechanizmus.

De Te nem itt kezdődsz, és nem is itt végződsz. Ha valóban belenézel a tükörbe, akkor olyan az, mint a feneketlen kút….. nem tudod, mi van benne. Rejtetten, árnyékban ott van az összes olyan dolog, amire nem szívesen nézel rá, amit szégyellesz, amitől félsz, ami feldolgozatlan. És ott van még, egy csomó elfojtott potencia, nem ismert készség és lehetőség.

Csak, hogy ez úgy működik, hogy mindenestől téped fel és egyszerre sírsz és nevetsz. Ebben az a szép, hogy ahogyan elfogadó figyelemmel alkimizálod ezeket a részeket és visszakerülnek a teljes képbe, ekkor elengedik a gúzst a sok kincsről is.  

Az árnyékmunka a bátraké! Ez tesz éretté, bölcsebbé. Valódi önismeret…. ami, ugye, remélhetőleg kiindulópontja bármilyen mágikus tevékenységnek, manifesztációnak  vagy destrukciónak. E nélkül, megint csak az ego korlátozott perspektívájából ténykedünk, aminek káosz ér üresség a vége.

Ha szeretnél tisztán látni, vágd el az illúziókat: